Lady GaGa úgy érzi, hogy sikereire való tekintettel mindent elérhet az életben. Most éppen a Take That tagjait nézte ki magának, és állitása szerint mind a négyükkel ágyba bújna, ráadásul egyszerre. Micsoda Csaj!
Napjaink legújabb popsztárja Lady GaGa, aki nemcsak dalaival, hanem szexis külsejével is hódít. A szőke énekesnő szívesen meztelenkedik, és a túl nagy étvágyáról is híres, már ami a férfiakat illeti. A mindössze 23 éves hölgy most éppen a Take That tagjait nézte ki magának, és be is vállalna egy laza gruppenszexet. "Nagyon dögösek a fiúk, szívesen ágyba bújnék mind a négyükkel, akár egyszerre is. Egyedülálló vagyok, és szórakozni szeretnék" - mondta a Daily Star című lapnak.
Gaga és a fiúk akkor találkoztak először, amikor a lány támogatta a visszatérő koncertjüket, és úgy látszik, hogy nagy hatással voltak rá a srácok. Azt nem tudni, hogy Gary Barlow, Mark Owen, Jason Orange és Howard Donald mit szól a dologhoz, de az sejthető, hogy a fiúk sem éltek visszafogott életet pályafutásuk csúcsán. Lady GaGa egyébként nem túl válogatós, állítólag saját zenekarának férfitagjaival is ágyba bújik néha, bár ő azt mondja, hogy ennek csupán praktikus okai vannak. Sokak szerint a lány általában eléri, amit akar, így biztosra veszik, hogy a Take That is horogra akad. A fiúk és házastársaik egyelőre nem nyilatkoztak a témában.